„Mint a város, amelynek csupa rés a kőfala, olyan az az ember, akinek nincs önuralma.” (Péld 25,28) A bibliai időkben a városfalak jelentették a város védelmének legfontosabb eszközét. Ha a falon hasadék támadt, az ostromló sereg bejuthatott a városba és elfoglalhatta azt. Talán mindannyian emlékszünk a történetre, amikor Isten parancsára lehullottak Jerikó falai, hogy az izraelita sereg könnyűszerrel benyomulhasson és bevehesse a várost (vö. Józs 6,1-5.20). Ahogy a fal nélkül maradt város ki van szolgáltatva az ostromló ellenségnek, úgy van kiszolgáltatva az ember is önuralom híján a különféle kísértéseknek. Salamon, aki a Példabeszédek könyvéből idézett fenti mondatot megfogalmazta, sajnálatos módon saját példájával igazolta szavait. A Bibliából tudjuk, hogy hétszáz felesége és háromszáz ágyasa volt, s mind olyan nemzetekből kerültek ki, akikkel az izraelitáknak tilos volt házasodniuk (vö. 1Kir 11,1-3). Salamon azonban szabad utat engedett a testi szenvedélyeinek, és maximálisan figyelmen kívül hagyta Isten intelmét. A kor leggazdagabb uralkodójaként bármit megkaphatott, amit csak megkívánt, de ahelyett, hogy önuralmat gyakorolt volna, saját bölcs szavait is a sutba dobva hagyta, hogy vágyai kikerüljenek az irányítása alól. Salamon drága árat fizetett az önuralom hiányáért: feleségei elfordították a szívét Istentől, ezért fia, Roboám uralkodása idején kettészakította Isten a királyságot, és ezzel hanyatlásnak indult Dávid dinasztiája.
A Bibliában – úgy a Példabeszédek könyvében, mint az újszövetségi levelekben – sok helyen olvasunk az önuralomról. Pál a Lélek gyümölcse egyik jegyeként említi (vö. Gal 5,22-23 – magyar fordításban önmegtartóztatás), az önuralom hiányát pedig az utolsó napokat jellemző bűnök közé sorolja (vö. 2Tim 3,3). Amikor a krétai szolgálatára vonatkozóan ad utasításokat Titusznak, több ízben is felhívja rá a figyelmét, hogy tanítsa önuralomra a hívőket (vö. Tit 2,2.5.6), és emlékezteti rá, hogy az üdvözítő kegyelem józanságra is nevel bennünket (vö. Tit 2,11-12). Péter apostol két levelében több alkalommal is int bennünket, hogy legyünk józanok, vagyis gyakoroljunk önuralmat (vö. 1Pt 1,13; 4,7; 5,8; 2Pt 1,5).
Annak ellenére, hogy a Bibliában ilyen sok szó esik az önuralomról, úgy gondolom, hogy a keresztyének többsége kevés tudatos figyelmet szentel ennek az erénynek. Keresztyén kultúránk felállít bizonyos határokat, amelyek visszatartanak ugyan bennünket egyes nyilvánvaló bűnök elkövetésétől, ám a határokon belül nagyjából tetszés szerint mozoghatunk, de csak ritkán mondunk nemet vágyainknak és érzéseinknek. Az önuralom hiánya jó eséllyel nevezhető az egyik leginkább elfogadottabb bűnünknek, és mivel ezt megtűrjük, más „elfogadható” bűnök is könnyebben találnak fogást rajtunk. Azzal például, hogy nem uralkodunk a nyelvünkön, ajtót nyitunk mindennemű egyéb gonosz beszédnek, például a szarkazmusnak, a pletykának, a rágalmazásnak és a gúnyolódásnak.
Hogy mi is az önuralom? Vágyaink, sóvárgásaink, indíttatásaink, érzelmeink és szenvedélyeink kordában és a helyes mederben tartása. Képesség arra, hogy az ember nemet tudjon mondani, amikor kell, sikerüljön egészséges korlátok közé szorítani az elfogadható vágyakat és cselekedeteket, és határozott megálljt parancsolni azoknak, amelyek egyértelműen bűnösek. Az előbbiek csoportjába tartozik például a tévénézés, az utóbbiba pedig az internetes pornóoldalak látogatása.
A bibliai értelemben vett önuralom nem az ember természetes akaraterejének a gyümölcse. Tudjuk, hogy sok hitetlen ember képes önuralmat gyakorolni az élet egyes területein egy bizonyos cél elérése érdekében, miközben más területeken az önuralom csekély vagy semmilyen mértékéről nem tesznek bizonyosságot. Lehetséges például, hogy egy sportoló szigorú diétát tart, de az indulatain egyáltalán nem tud uralkodni.
A Biblia szerinti önuralom ezzel szemben az élet minden területére kihat, és a lélek ellen viaskodó test vágyaival és szenvedélyeivel való szüntelen szembeszegülést kíván az embertől (vö. 1Pt 2,11). Erre a fajta önuralomra kizárólag a Szentlélek vezethet el és tehet képessé bennünket. Elengedhetetlen hozzá, hogy az elménk folyamatosan találkozzon Isten beszédével, valamint a szüntelen imádság azért, hogy a Szentlélek adjon vágyat és erőt az önuralom gyakorlásához. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy az önuralom nem önmagunk által, saját akaraterőnkre hagyatkozva, hanem önmagunk felett, a Szentlélek erejével gyakorolt uralom.
Ugyan az élet minden területén önuralmat kell gyakorolnunk, ebben a fejezetben három területet veszünk sorra, ahol a keresztyének gyakran híjával találtatnak. Az első közülük az evés és az ivás. Hadd szögezzem le mindjárt az elején, hogy nem azok fölött szeretnék pálcát törni, akik úgy szólván „súlyproblémával” küzdenek, ez ugyanis nem feltétlenül az önuralom hiányáról árulkodik. Ismertem valakit, akinél nagyobb fokú önuralmat nem sokaknál láttam, mégis egész felnőtt életében gondja volt a súlyával. Másfelől vannak olyanok, akik annyit esznek, amennyit csak akarnak, és mégsem híznak egy grammot sem, de ebből eredően aztán semmi mértékletességet nem tanúsítanak az étkezés terén. Nem a túlsúlyról kívánok tehát most beszélni, hanem arról, amikor valaki folyamatosan enged bizonyos ételek vagy italok utáni vágyának. Eszembe jut egy elkötelezett keresztyén ismerősöm, aki minden nap tizenkét doboz üdítőt ivott meg, vagy saját magam, aki évekkel ezelőtt annyira kívántam a jégkrémet, hogy minden este befaltam egy tálkával vacsora után, majd lefekvés előtt még eggyel. Isten aztán megítélt a mértéktelenségem miatt, s így megláttam, hogy ez a látszólag jelentéktelen szokásom fontosabb területeken is nagyban gyengítette az önuralmamat. Megértettem, hogy nem válogathatjuk ki tetszés szerint, hogy az életünk mely területén kívánunk önuralmat gyakorolni és melyiken nem.
Az önuralom-gyakorlás egyik módja, hogy eltávolítjuk a közelünkből a kísértés forrását, vagy mi megyünk máshová. Én például megkértem a feleségem, hogy ezentúl ne tartsunk mindig jégkrémet a fagyasztóban, hanem csak különleges alkalmakra vegyünk. Jóllehet több mint harminc éve hoztam ezt a döntésemet, mindmáig szükségem van az önuralomra ezen a területen. Nemrégiben el kellett mennem a postára, hogy feladjak egy csomagot. Mivel a posta mellett cukrászda van, az az ötletem támadt, hogy a posta után oda is betérek. Nagyon megkívántam a fagyit, de úgy döntöttem, hogy most nemet mondok magamnak, csak hogy „ne jöjjek ki a gyakorlatból”. Nem akarok rossz érzéseket kelteni senkiben, aki szereti a fagylaltot vagy a dobozos üdítőitalokat, sem azokban, akik naponta beülnek egy kávéra a Starbucksba. Arra szeretnék csupán rámutatni, hogy mennyire híjával vagyunk gyakran az önuralomnak, és ahelyett, hogy uralkodnánk a kívánságainkon, azok kezdenek uralkodni rajtunk és irányítani bennünket.
A második terület, ahol sok keresztyén képtelen az önuralomra, az indulatok területe, sőt, némelyikük kifejezetten lobbanékony vagy indulatos ember hírében áll. Aki lobbanékony, az hirtelen gerjed haragra, bár általában rövid idő alatt le is csillapodik. Az indulatos embert könnyű feldühíteni, és nemigen próbálja megzabolázni az érzéseit. Forrófejűeknek is szokás nevezni őket.
Magáról a haragról egy későbbi fejezetben külön lesz majd szó, most maradjunk annál a problémánál, amikor valaki képtelen uralkodni felette. A harag az esetek többségében önmagában véve is bűn, de a hirtelen haragú embernél még az önuralom hiánya is tetézi. Dühkitörései bárki ellen irányulhatnak, aki nem a neki tetsző módon cselekszik, legyen az egy másik autós, aki bevág elé az úton, vagy egy futballbíró, aki igazságtalanul fúj a mérkőzésen. Sajnálatos módon gyakran a családtagok a harag első számú célpontjai. A Példabeszédek könyve több helyen is óva int a hirtelen haragtól. Ilyenek például a következők: „A hirtelen haragú bolondságot követ el” (Péld 14,17) vagy „Többet ér a türelmes ember a hősnél, és az indulatán uralkodó annál, aki várost hódít” (Péld 16,32). Az Újszövetségben Jakab arra buzdít, hogy legyen mindenki „késedelmes a haragra” (1,19). A Biblia szerint el kell rejtenünk Isten Igéjéta szívünkben ahhoz, hogy ne vétkezzünk ellene (vö. Zsolt 119,11). Érdemes ezt a két igeverset is a szívünkbe rejteni, hogy könnyebben tudjunk uralkodni az indulataink felett.
A személyes pénzügyek a harmadik terület, ahol sok keresztyénnek nehezen megy az önuralom gyakorlása. Nemrégiben hallottam a rádióban, hogy egy átlagos amerikai család hitelkártya-tartozása mintegy 7.000 dollárra rúg. Kétségkívül adódhatnak olyan helyzetek, amikor egy személy vagy család valamilyen vészhelyzetből adódóan kénytelen ekkora adósságot felhalmozni, de az, hogy az átlagos tartozás ekkora, arra enged következtetni, hogy az amerikaiak tovább nyújtózkodnak, mint ameddig a takarójuk ér. Az egész nemzetünkre jellemző, hogy nem ismerjük a pénzügyi fegyelmet, és mindent megveszünk, amit megkívánunk: új ruhákat, a legújabb elektronikai vagy digitális eszközöket, drága nyaralásokat és egy sor más terméket és szolgáltatást, ami megtetszik. Azt, hogy ez mennyire valós probléma keresztyén körökben, mi sem bizonyítja jobban, mint azoknak a misszióknak a puszta létezése, amelyek keresztyéneknek próbálnak segíteni pénzügyeik kordában tartásában. Ezek a szolgálatok tulajdonképpen önuralomra tanítják az embereket. De nem csak azok vannak híjával az önuralomnak a pénzügyek terén, akik eladósodtak. Sok tehetős emberre – és köztük keresztyénekre – is jellemző, hogy mindent megvesznek maguknak, amit megkívánnak. Olyanok, mint a Prédikátor könyvének szerzője (vélhetően Salamon), aki ezt mondta: „Nem tagadtam meg magamtól semmit, amit megkívánt a szemem.” (2,10) Aki mindent megad magának, amit a szíve megkíván, még ha meg is teheti, nem azon az úton jár, ami az önuralomhoz, a Lélek gyümölcséhez vezet (bővebben erről a 20. fejezetben). Természetesen sok egyéb területen is nagy szükség van az önuralomra. Gondolok itt például azokra, akik túl sok időt töltenek a számítógép előtt, még ha nem is pornográf tartalmakat nézegetnek. Vagy ott van a tévénézés, a vásárlási mánia, a különböző hobbik űzése, a sportolás vagy meccsre járás. Ma, amikor az öltözködés terén egyre nagyobb lazaság tapasztalható, a férfiaknak különösen nagy szükségük van, hogy uralkodjanak a szemeik és gondolataik fölött. Lehetetlen minden területet felsorolni, ahol problémát okozhat az önuralom hiánya, ezért azt javaslom, hogy ki-ki gondolkodjon el a maga életén. Vannak-e olyan vágyai, kívánságai vagy érzései, amelyeken nem tud teljes mértékben uralkodni? Ne feledje, hogy ez a könyv az „elfogadható” bűnökről szól, vagyis azokról, amelyeket hajlamosak vagyunk megtűrni az életünkben, és mivel az önuralom erénye igen kis hangsúlyt kap keresztyén körökben, könnyen elképzelhető, hogy – legalábbis az élet bizonyos területein – híjával vagyunk annak. Ha szeretné fejleszteni az önuralmát, emlékezzen rá, hogy a Lélek gyümölcséről van szó (vö. Gal 5,22-23), melyet egyedül Isten erejével és segítségével teremhetünk meg.