Nem minden apai közeledés jut el gyermekeink szívéig. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, az édesapának a gyermeke felé is be kell töltenie azt a feladatát, amelyet az Úr az embernek az 1Móz 2,15-ben adott[1]. Egyrészt ‒ mint rá bízott termőföldet ‒ művelnie és gondoznia kell gyermeke szívének talaját, másrészt a fenyítés eszközével őriznie is kell azt.
Újra és újra meglepődök azon, milyen sokan vannak, akiket alig dicsért meg az édesapjuk, ehelyett viszont egyfolytában kritizálta és lehordta őket. Egyre gyakrabban találkozom ugyanis olyan emberekkel, akik arról számolnak be, hogy az édesapjuk egy életre a fejükbe verte, hogy ők vesztesek, és soha semmi nem fog sikerülni nekik. El sem tudom képzelni, milyen lehet így élni. Egy lelkész persze sokféleképpen segíthet az ilyen nevelés következményeinek helyrehozatalában, de a legjobb, amit tehet, hogy rámutat a mi mennyei Atyánk valóságosan gyógyító szeretetére, hiszen ő messze többet tehet bármelyik embernél. Apákként azonban mindannyiunk felelőssége gondoskodni arról, hogy gyerekeink apai szeretetben, gyengédségben és megbecsülésben gazdag nevelésben részesüljenek.
Az istenfélő édesapa jó dolgokat plántál gyermeke szívébe. Elülteti:
Krisztusba vetett hitének magvait;
az igazság és jóság utáni vágyat;
reményeit és álmait arról, milyen istenfélő férfivé vagy nővé válik majd az ő gyermeke;
személyes meggyőződését arra nézve, hogy gyermeke minden szükséges ajándékkal és képességgel rendelkezik ahhoz, hogy hűen szolgálja az Urat -- attól függetlenül, Isten milyen feladatra hívja majd el őt.
Egy keresztyén apának mindezeket úgy kell elültetnie gyermekeiben, hogy közben ő is megosztja saját szíve történéseit, odafigyeléssel, hittel és szeretettel táplálja a gyenge hajtásokat.
Az istenfélő apaság lényege éppen ebben áll: saját szívünk feltárása mellett nevelnünk kell gyermekeink szívét is. De mit tehetünk annak érdekében, hogy egy olyan szülő-gyermek viszony alakuljon ki közöttünk, amely ezt lehetővé teszi? Elsősorban meg kell értenünk, hogy a gyakran emlegetett és preferált „minőségi idő" nem helyettesítheti a gyermekeinkkel együtt töltött idő mennyiségét. Egyszerre kell tehát törekednünk arra, hogy minél több időt töltsünk gyermekeinkkel, s arra, hogy ez az időtöltés valóban hasznos is legyen.
S hogy milyen Isten által rendelt tevékenységeket kell megvalósítanunk ebben a közös időben? Meglátásom szerint négy egyszerű dologra kell odafigyelnünk: olvasás, imádkozás, munka és játék. Vagyis mindegyik gyerekemmel úgy szeretném ápolni a kapcsolatomat, hogy együtt olvassuk Isten igéjét, együtt imádkozzunk, együtt dolgozzunk és játsszunk.
Olvasás
A keresztyén nevelés első alappillére az apa Isten igéjéről való tanítása. Egyszerűen semmi nem helyettesítheti azt, hogy a gyermekeink tőlünk hallják Isten szavának igazságait, hogy rajtunk keresztül értik meg és alkalmazzák magukra az Úr üzenetét. (Ez természetesen semmit nem von le az édesanyák egyaránt fontos igei szolgálatának értékéből.)
Meg kell értened, hogy nem elegendő pusztán az, hogy elviszed a gyerekeidet a gyülekezetbe, vasárnapi iskolába, keresztyén táborokba vagy keresztyén magániskolákba. Saját magad kell olvasnod és magyaráznod a Szentírást nekik. Nyilvánvaló, hogy az ige működését az életünkön keresztül is látniuk kell. De a közös igeolvasás és -tanulmányozás akkor sem maradhat el, ha épp lelki nehézségekkel küszködünk, és a saját megszentelődésünkön, keresztyénségben való növekedésünkön is van mit dolgozni.
Isten úgy beszél az Ő szaváról, mint ami „élő és ható" (Zsid 4,12)[2], életet ad (Ézs 55,10--11)[3], bölcsességre és tisztán látásra nevel (Zsolt 19,8--9)[4]. Elengedhetetlenül fontos tehát, hogy a Szentírás szerves része legyen mindennapjainknak, vagyis nem pusztán a Biblia rítusszerű olvasására kell törekednünk, hanem arra, hogy életet adó igazságait együtt tanulmányozzuk, és megbeszéljük azokat gyermekeinkkel.
Ha nem tudunk időt szakítani arra, hogy családként olvassuk együtt a Bibliát, érdemes elgondolkodnunk életünk fontossági sorrendjén. Bár a mai keresztyének többsége nem olyan családban nőtt fel, ahol napi áhítatot tartottak, mégis szükségszerű, hogy immár családfőként bevezessék és megszilárdítsák a családi áhítatok gyakorlatát. Nem feltétlenül egy gondosan kidolgozott beszédre kell gondolnunk, mintha valakinek értékelnie kellene minket. A család egyszerűen is összeülhet Isten igéjének olvasására, de szó lehet esetleg egy jó, igei alapokon nyugvó keresztyén könyvről is, amelyet követhet beszélgetés és imádság. (Különösen hasznos, ha a család énekelni is tud együtt.)
Néhány család esetében a legtermészetesebb időpont erre a reggeli, míg mások vacsora közben vagy után szánnak rá időt. Hosszabb idejű családi áhítatok általában hetente egyszer fordulnak elő, de rövidebb áhítatokat többé-kevésbé naponta kellene tartani. Az édesapának nem kell bibliatudósnak lennie, de a Szentírást olvasnia és tanítania kell a gyerekeinek. Amíg ezt hittel teszi, Isten igéje összeköti az apák és gyermekek szívét.
Imádkozás
A gyermeki szív apai pásztorolásának másik fontos útja az imádság, amikor a szülők gyermekeikért és gyermekeikkel együtt is imádkozva közösen járulnak Isten elé.
Az imádság -- a Szentírás olvasásához hasonlóan -- a hitbeli nevelés nem alkuképes része, hiszen ez közvetíti őszinte szeretetünket gyermekeink felé, és mutatja meg nekik, hogy mi is az Úr mindenek felett álló kegyelmére támaszkodunk. Gyermekeinknek úgy kell felnőniük, hogy hallják édesanyjuk és édesapjuk értük mondott imáit, s emellett gyakorlottakká kell válniuk a szülőkkel tartott imaközösségben is. Természetesen az említett imádságok jelentős részének Isten dicséretéről, illetve a családon kívüli emberekért való közbenjárásról kell szólnia, de az is fontos, hogy a szülők gyermekeik egyedi szükségleteiért is imádkozzanak. Ugyanis a gyerekeknek szükségük van arra, hogy szívből jövő imádságokat halljanak olyan dolgokért is, amelyek abban a pillanatban, időszakban az ő lelküket nyomja. Ez viszont azt jelenti, hogy ténylegesen ismernünk kell gyerekeinket, azokat a terheket is beleértve, amelyeket hordoznak, legyen az a kortársak nyomása, egészségügyi problémák, aggodalmak a dolgozatok miatt vagy barátaikkal való nehézségeik.
Egy napon beszélgettünk a lányommal egy olyan dologról, amely nagyon nyomta a szívét. Csalódottságában, ‒ ami nemcsak a helyzetre irányult, hanem Istenre is ‒ felkiáltott: „Apa, tudom, hogy imádkozol értem, de akkor Isten miért nem válaszol az imádságaidra?" Egyrészt nagyon bátorító volt, hogy a lányom észrevette, hogy az ő szívügyeiért is imádkozom, másrészt ez egy olyan kérdés volt, amellyel szívesen foglalkoztam.
Emellett nekünk, szülőknek is nyitottnak kell lennünk gyerekeink felé, hogy ők is imádkozhassanak értünk. Bár néha olyan felnőtteket érintő problémáink vannak, amelyekben a gyerekek egyáltalán nem érintettek, alapjaiban mégis ismerhetik ezeket a nehézségeinket. Elmondhatjuk nekik például így: „Édesapa nehéz lelkipásztori döntések elé került, ezért imádkozzunk, hogy Isten adjon neki bölcsességet és segítse meg őt." Vagy így: „Édesapa éppen egy nehéz ügyön dolgozik a munkahelyén, amelyhez szüksége van Isten vezetésére és útmutatására." Minden valós kapcsolat kétirányú, és ahhoz, hogy a gyerekeinkkel is szoros kapcsolatunk legyen, hozzá tartozik, hogy bevonjuk őket a saját kéréseinkbe, hogy az életünkhöz tartozó valódi szükségleteinkért ők is imádkozhassanak.
Munka
Harmadsorban, ha közelebb akarok kerülni a gyerekeimhez, együtt kell, hogy dolgozzak velük, vagyis segítenem kell őket minden feladatukban, célkitűzéseik elérésében.
Ez azt jelenti, hogy például az iskolai feladatok tekintetében nem csak magas elvárásainkat és kéréseinket kell közvetítenünk feléjük. Részeseivé kell válnunk gyerekeink tanulmányainak, segítenünk kell őket a nehézségeikben, támogatást és bátorítást kell biztosítanunk számukra.
A más területekre vonatkozó törekvéseik is őszinte érdeklődést és odafigyelést kell, hogy keltsenek bennünk, amit konkrét tettekkel is alá kell támasztanunk. Ez azt jelenti, hogy segítünk összeírni a születésnapi ünnepségük meghívottjait, közreműködünk a fényképalbumuk elkészítésében, esetleg támogatjuk, ha egy verseny miatt fiunk rá szeretne dolgozni a karizmaira. Minél inkább részesei vagyunk gyermekeink munkájának, minél inkább odafigyelünk arra, hogy támogassuk és bátorítsuk őket, annál szorosabbra fűződik közöttünk a szeretet köteléke.
A kapcsolat kétirányúságára azonban itt is figyelnünk kell. Amennyire csak lehetséges, be kell vonnunk gyermekinket a mi munkánkba is. Ez természetesen nem az általában reggel 8-tól délután 4-ig tartó munkaidőnkre vonatkozik. Vonatkozik azonban a mindennapi házimunkára, a kerti teendőkre és a ház általános karbantartására. Az én gyermekeim ‒ különösen a fiúk ‒ nagyon élvezik, amikor segíthetnek nekem a ház körüli dolgokban. Mivel nem vagyok különösebben jártas ezen a területen, nehezebb türelmesnek lennem, amikor a gyerekeket is bevonom ebbe a munkába, akik természetesen még nálam is kevésbé jártasak benne. Mindent sokkal lassabbá és nehezebbé tesz, ha még őket is tanítanom kell. De hát mi ezzel a baj? A gyerekeimmel való kapcsolatom sokkal fontosabb a gyors előrehaladásnál, s azt éppen a közös munkával tudom erősíteni.
Játék
Végül pedig fontos, hogy az édesapák együtt is játsszanak a gyerekeikkel. Ez magába foglalja azt is, hogy mi kapcsolódunk be az ő játékaikba, de azt is, hogy bevonjuk őket a saját szórakozásainkba. Egyszerűen fogalmazva: minden családnak szüksége van közös, könnyed kikapcsolódásra, illetve arra, hogy megtanulják megosztani egymással az őket szórakoztató dolgokat.
Mindez a gyakorlatban persze nehezebben ment, amikor a gyerekeim még nagyon kicsik voltak, mivel nem volt könnyű az ő gyerekjátékaikkal játszanom, ami kétségkívül az én hiányosságaimat mutatja. De ahogy nőttek, néhány játékukat egyre érdekesebbnek találtam. A fiúk esetében ez többnyire a legóra vonatkozik. Tudnom kell minden legó járműről, amit készítenek, és fontos, hogy kifejezzem az érdeklődésemet is irántuk, hogy ezáltal is lehetőséget teremtsek arra, hogy elmagyarázzák nekem az alkotás összes apró részletét.
Ez a lányokra nézve is igaz. Néhány lányos játék persze egyáltalán nem vonzó az apukák számára, ennek ellenére mindig buzgó érdeklődést kell tanúsítanunk az iránt, amit lányaink éppen csinálnak, hagynunk kell, hogy élvezetesen meséljenek a babájukról és a játékkészleteikről. Így válunk a világuk részeivé, s kicsi szívük egyre közelebb kerül hozzánk.
Az a szilárd meggyőződésem, hogy ha a gyerekek nagyobbak lesznek, az egész család együtt társasjátékozhat majd, de szervezhetünk közös szabadtéri programokat is. A közös kikapcsolódások alkalmával közös élményeket szerzünk, amelyek által megerősödik bennünk a családi egység érzése.
Ezzel párhuzamosan az édesapáknak is be kell vonniuk gyerekeiket saját játékaikba ‒ ami persze azt feltételezi, hogy nincsenek eleve bűnös vagy bűnre vezető érdeklődéseink. Én például, mióta az eszemet tudom, Boston Red Sox rajongó vagyok, de elsősorban időhiány miatt több mint tíz évig nem követtem a baseballt. Amikor viszont a fiaim alsó tagozatosok lettek, újjáélesztettem a Red Sox iránti érdeklődésemet, hogy a fiaimmal ‒ és mára már a lányaimmal is ‒ meg tudjam osztani ezt a lelkesedést. Így lett egy közös érdeklődésünk. A szezonban szinte minden este együtt ellenőrizzük az eredményjelzőn a csapatunk állását, követjük a kedvenc játékosainkat, és odaadó rajongókként együtt tapasztaljuk meg a szurkolók minden örömét és bánatát.
Az előzőekben leírt négy tevékenységi forma ‒ olvasás, imádkozás, munka, játék ‒ által tudom biztosítani, hogy aktív és közvetlen szerepet vállaljak a gyermekeim életében. Létfontosságú, hogy rendszeresen olvassam Isten igéjét a gyerekeimnek, és ők is olvassák azt velem. Egymás terheit hordoznunk kell imádságban, és együtt kell dicsérnünk az Urat. Emellett a gyermekeimnek szüksége van az én pozitív, bátorító részvételemre a munkájukat illetően, de arra is szükségük van, hogy az enyémben részt vegyenek. Végül pedig szükségünk van arra, hogy örömmel végzett könnyed kikapcsolódások által közös családi élményeket gyűjtsünk. Mindez persze időt igényel, de egyedül az idő az a valuta, amellyel megvásárolhatom a jogot arra, hogy azt mondhassam: „Fiam, lányom, bízd rám a szívedet!"
Forrás: https://learn.ligonier.org/articles/4-ways-reach-childs-heart/
[1] 1Móz 2,15: „Fogta az ÚR Isten az embert, és az Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze azt."
[2] Zsid 4,12: *„Mert Isten beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű kardnál, és elhat a szívnek és léleknek, az ízületeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait.*"
[3] Ézs 55,10--11: „Mert ahogyan az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé, gyümölcsözővé teszi azt, és magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, úgy lesz az én beszédemmel is, amely számból kijön. Nem tér vissza hozzám üresen, hanem megcselekszi, amit akarok, és eredményes lesz ott, ahová küldtem."
[4] Zsolt 19,8--9: „Az ÚR törvénye tökéletes, megeleveníti a lelket. Az ÚR bizonyságtétele bizonyos, bölccsé teszi az együgyűt. Az ÚR rendelkezései helyesek, megvidámítják a szívet. Az ÚR parancsa világos, megvilágosítja a szemeket."